Szórakoztató irodalom
Bödőcs Tibor Prímszámok hóesésben
Bödőcs Tibor új könyve sok kis írásból, „miniatűrökből” áll, melyekből mozaikszerűen rajzolódik ki jelen világunk tragikomikus képe.
Groteszk Buddha-tanmeséktől a XX. század szövevényes – és gyakran szörnyűséges – történelmét felvillantó apokrif történeteken, valamint agyafúrt filozófusok parodizált gondolatain, sőt napjaink háborús borzalmain át eljutunk a mai magyar rögvalóságig… és tovább (egészen bolygónk fekete humorral elképzelt sorsáig).
Bödőcs Tibor részben nagy írók nyomdokain halad (Karinthy, Mrożek, Harmsz, Kafka, Hašek, Örkény stb.), amikor a barokkosan burjánzó stílusú Mulat a manézs után most szikár kisprózai műveket alkot – máshol meg találgathatunk, hogy a senkivel sem összetéveszthető bödőcsi rafinériával épp kit-mit parodizál mindabból, amit még lehet egyáltalán, mert nem vált önmaga paródiájává. Bár… ő éppenséggel megmutatja azt is, hogy a paródia paródiája is parodizálható.
„Számonkérte egyszer Buddhát a tanítvány:
– Mester, te azt mondtad, ha elég hosszan nézek egy tyúkot, még az is lehet, hogy tigrissé változik. Nem változott. Pedig mióta nézem már!
– Mióta nézed már? – kérdezte Buddha.
A tanítvány megvilágosodott.”
Lackfi János · Vörös István Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta
Ez a kötet a magyar irodalom legismertebb verseit és azok átiratait tartalmazza. A kortárs irodalom kétszemélyes száguldó kommandója, a Lackfi János–Vörös István duó az Apám kakasa gyerekversátiratainak sikere után rávetette magát gimnáziumi kedvenceinkre meg nemkedvenceinkre, és az Ómagyar Mária-siralomtól az Erőltetett menetig maivá formálták a magyar irodalom legnagyobb verseit. Hány diák ismétli sziszegve, hogy tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl? Hányan ábrándoznak arról, hogy Párizsban járt az ősz? Hányan sóhajtják, hogy ez a sok szépség, mondd, mire való? Hányan viccelődünk vele, hogy isa, por és homou vogymuk, ez a három?
A vadonatúj versvariációk kicsit másról szólnak. Arról, hogy Isten áldd meg a magyart belső széthúzással. Vagy hogy na, srácok, még mi van széles e suliban szebb dolog az tornánál? Vagy hogy a tanárok idegére rámegyünk, rámegyünk, mert nincsen többé már agyunk. Vagy hogy megöl a dinófejű nagyúr. Vagy hogy Csaba bácsi nagy titokban a portfólióját mossa. Vagy hogy süvölt a tornéjdó a sztormi szkáj alatt. Vagy hogy lökött bulizásnak áldott szép ideje!
Röpdösnek a poénok, de nem csak ez a lényeg. Hanem hogy gúnyosan, merengve, örvendezve, mérgelődve, viccesen ámulhatunk rá közös dolgainkra, csapatépítő tréningre és budai büdösvízre, eltévedt zombira és hajnali gyilkosságra, sulibulira és világvégére. Életre, halálra.