Szépirodalom

Első regényének, az Isten veled, Columbus-nak megjelenése óta Philip Roth-ot a mai amerikai irodalom vezéralakjai között tartjuk számon. Pedig milyen jó kislány volt című regénye Lucy Nelson életútját rajzolja meg, az igazság kutatásának csak a valóban nagy írókra jellemző szenvedélyességével. Szenvedélyesség jellemzi főhősét is, aki a jó és a rossz állandó szembesítésének gyötrő, már-már elvakult vágyától sarkallva kísérli meg helyreütni a világ képzelt rendjét, megjavítani vagy egyszerűen félresöpörni a rosszat, és – kerüljön bármibe – megvalósítani az elképzelése szerinti jót. Környezete egy ideig csak tűri Lucy Nelson túlfűtött, világjavító akarásait, de végül saját fegyverét fordítja a magányos lázadó ellen. Philip Roth mély részvéttel, egyszersmind könyörtelen tárgyilagossággal ábrázolja a „jó kislánynak” induló Lucy meghasonlását a világgal, családjával, önmagával.

Csutora,- a puliként megvásárolt keverék – az író zsebében, karácsonyi ajándékként érkezik a családba, ahol teljesen felborítja a hölgy, az úr és Teréz, a cseléd életét. Nem csak papucsot és bútort rág, de átrágja magát H. G. Wellsen és sok más szerzőn is. Bár megengedő szellemben nevelik, bűntudatra hajlamos orosz jelleme egy idő után szembefordítja gazdáival. A kutya és az író barátsága ugyan szakítással végződik, de az együtt töltött néhány hónap mindkettőjük számára élményekben gazdag és az úr számára nagyon tanulságos. A hallgató számára pedig nem csak tanulságos, de nagyon szórakoztató is, mert Márai ragyogó humora és gyakran kíméletlen öniróniája szövi át az egész történetet.

A farm történetét az elbeszélő szemével látjuk: Joey a harmincas éveiben járó üzletember elviszi újdonsült második feleségét, Peggyt és annak kisfiát, Robertet látogatóba édesanyja farmjára. A farm gazos, elvadult, használhatatlan, de anyja görcsösen ragaszkodik hozzá. A beteg, magányos öregasszonyban hallatlan hisztérikus energia van, a hétvégi látogatás csupa érzelmi hullámzás, sértődésekkel, vitákkal, veszekedésekkel és engesztelődésekkel, s közben mozaikokban feltárul Joey két házasságának valamint apja és anyja házasságának története.

Ebben ​a késői regényében Maugham – tőle szokatlanul – a történelembe rándul ki. Hőse Machiavelli, aki, miközben Firenze követeként az egész Itália bekebelezésére törő Cesare Borgiánál igyekszik képviselni városállama érdekeit, megkívánja egy gazdag imolai kereskedő fiatal feleségét. A könyv két kudarc története. Machiavelli fortélyos tervét vágya betöltésére végül is az a Cesare Borgia húzza keresztül (a döntő pillanatban sürgős kihallgatásra kéretve a követet), aki viszont a fényes eszű diplomatát szeretné elcsábítani, azaz rábírni, hogy szegődjön az ő szolgálatába. Cesare erős és tehetséges, Firenze urai korlátoltak és kicsinyesek. Machiavelli mégis nemet mond. Döntő érve, amelyet talán abban foglalhatnánk össze, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb zsarnokság, aligha független a második világháborút és előzményeit átélő Maugham huszadik századi szempontjaitól. Cesare Borgia mindenesetre rossz végre jut, a szerelmi kudarc viszont művészi siker forrása: Machiavellit az egyik legremekebb reneszánsz komédia, a Mandragóra megírására ösztönzi.

A művek szerzői: Jókai Mór, E. T. A. Hoffmann, Honoré de Balzac, Ivan Szergejevics Turgenyev, Guy de Maupassant, Edgar Allan Poe, Joseph Sheridan Le Fanu, Arthur Conan Doyle, Konsztantyin Georgijevics Pausztovszkij, Émile Zola, Bret Harte, Prosper Mérimée

Anatole France francia író, kritikus és Nobel-díjas irodalmár egyik esszé- és gondolatgyűjteménye az „Elmélkedések – beszélgetések” című mű. Ebben a kötetben France sajátos, ironikus és bölcs stílusában boncolgatja a filozófiai, társadalmi és irodalmi kérdéseket. A könyv esszéisztikus formában mutatja be az író elmélkedéseit az életről, művészetről, politikáról és erkölcsről, gyakran párbeszédes formában, mintha egy szellemes társalgás részesei lennénk.

France híres volt finom szatírájáról és szkeptikus világlátásáról, amely ezen írásaiban is megmutatkozik. A kötet azok számára lehet érdekes, akik szeretik az elgondolkodtató, ironikus és intellektuális eszmecseréket, valamint az irodalmi és filozófiai bölcseleteket.

Kemény kötésű kalandorok, fondorlatos fiskálisokat, elszánt bértollnokokat és még elszántabb bérgyilkosokat vezénylő nagybirtokosok, epedő szépasszonyok, szenvedélyes utcalányok népesítik be a világhírű brazil író lebilincselő társadalmi regényét. Századunk első éveiben, a nagy gazdasági föllendülés hőskorszakában, a földbirtokos-kiskirályok véres torzsalkodása közepette a szemünk láttára nőnek ki a földből a kakaó gazdag városai, és indulnak új meg új rohamra a hátráló őserdő, egy hanyatló életforma ellen. A nagypolitikát játszó küzdőfelek közül a győztesek vagyonokat nyernek, a vesztesek életüket veszítik, de bárhogy végződik is tusájuk, mindig egyvalaki az igazi kárvallotja: a küzdelem rettegő szemtanúja, az aranygyümölcsöt termő kakaóföldek nyomorult munkása. Igaz, egy új Brazília születik ebből a vajúdásból, de a „győztesek” a maguk bőrén érzik, hogy mit ér az álnoksággal kivívott győzelem.

Mint valamennyi ihletett Fitzgerald-könyv, Az éj szelíd trónján is a kor és a nemzedék alapélményét örökíti meg: a kiábrándulás, a lassú felmorzsolódás szívszorítóan hiteles krónikáját nyújtja. Egy rendkívül tehetséges, elbűvölő egyéniségű, nagy reményű fiatal amerikai elmegyógyász beleszeret gyönyörű betegébe, és vállalkozik rá, hogy egy életen át férje, ápolója, biztonságot jelentő támasza lesz. A házassággal azonban nemcsak a szerencsétlen lányt köti magához, hanem a fatális szerencsét – egy mesés vagyont is. A pénz gyilkos hatalom: kikezdi a nemes értékeket, összezilálja a harmonikus kapcsolatokat, elemészti az embert. Az Amerikai Álom fájdalmas, kegyetlen kritikája a regény: a hamis illúziók szétfoszlanak, s a káprázatoktól megszédített, olcsón ellobbant életek sivár maradéka: a maradék keserű hamu.

„Öszegyűjtött ​elbeszéléseim e kötetének – a harmadiknak – némiképp eltér a felépítése a többiétől – írja W. S. Maugham. Amazokba gyűjtöttem a maláj szigetvilágban játszódó novelláimat. Csakhogy írtam én egy csokor elbeszélést, amely a brit hírszerzés egy ügynökének kalandjairól mesél, az első világháború idején. Ezt az ügynököt Ashendennek neveztem el. Minthogy az elbeszélések mind képzeletemnek ehhez a szülöttéhez kapcsolódnak, hosszúságuk ellenére is úgy véltem helyesnek, ha egy kötetbe sorolom valamennyit. A háborúban szerzett élményeimen alapulnak, de nagyon kérem az olvasót: higgye el, hogy a kötet darabjai nem a franciák által reportage-nak, tudósításnak minősülő műfajhoz tartoznak – a képzelet terméke valamennyi. A valóság nem jó mesemondó. Találomra kezdi a történetet, jóval a kezdet előtt, következetlenül csapong, aztán a semmibe vész, az eldolgozatlan szálak meg csak úgy lógnak belőle – befejezése nincs. A hírszerző munkája általában igen egyhangú. Nagy része merőben haszontalan, az elbeszélőnek hiányos és lényegtelen anyagot kínál, az író dolga, hogy összefüggést teremtsen a részletek között, hogy az elbeszélést drámaisággal ruházza fel, és hogy az egészet hihetővé tegye. Nos – ezen igyekeztem jómagam is e kötet novelláiban.”
Európa Könyvkiadó, 1986

A ​névnap örvendetes, de nem rendkívüli esemény az ember életében; aminthogy az sem nevezhető éppen rendkívüli kalandnak, ha a szóban forgó névnap ünnepeltje, Vig Gusztáv, suttyomban, a felesége tudtán kívül kivesz egy nap szabadságot az ünnep reggelén – és történetesen ugyanezt teszi Vigné, született Gombár Magdolna is, ugyancsak férje tudtán kívül.
E vígjátéki alaphelyzetből, apró, vígjátéki epizódok szálaiból Kertész Ákos erős drámát sodor, úgy szinte, hogy az olvasó csak az utolsó lapokon eszmél rá: igazi drámát, sőt tragédiát nézett végig; hiszen a történet két jobb sorsra érdemes hőse rögtön és talán jóvátehetetlenül elillanjon. Miért? Ki a felelős? Az értetlen, tapintatlan külvilág, vagy Vig Gusztáv meghunyászkodó gyávasága? Kertész Ákos alapvető írói módszere: a kicsiben mutatni fel a nagyot, egyszerű emberek hétköznapi sorsában az emberi teljesség nagy – és sokszor elszalasztott – ígéretét, lehetőségét, a bíró szigorával s a barát gyengéd, fájó részvétével. Végső soron erről szólnak e kötetben foglalt írásai mind: a keményebb hangütésű, izgalmas alaphelyzetre épült Üvegkalitka csakúgy, mint az öt elbeszélés és a nemzetközi sikert aratott Autók és utak című hangjáték.

Egy argentin asszony megérkezik vágyai távoli városába, Budapestre, átmegy a Duna egyik behavazott hídján, s a híd közepén összetalálkozik önmagával.
Egy római arénába egy gladiátor élethalálharcot vív ellenfelével, ezzel egyidejűleg egy párizsi fiatalember telefonon szakít kedvesével.
Több példányban élő emberek, távoli, mégis egymásba fonódó események, feloldhatatlan félelemérzés, a társadalmi gyökerű szorongás iszonyú béklyói: megannyi meghökkentő eleme annak a sziporkázóan gazdag és az örökös várakozás izgalmától feszített cortázari világnak, amely – akár a köznapi valóság apró, egyhangú tényeiből szikrázik fel a fantasztikum fénycsóvája, akár a fantasztikumig bonyolított intellektuális tűzijátékból kristályosodik ki valami köznapiságával lenyűgöző ítélet – mindig az élet és a lélek legmélyebb titkait kutatja.
Cortázar napjaink egyik legnagyobb hatású elbeszélője és regényírója. Kötetünk címadó novellájából készült Antonioni nálunk is nagy sikerrel játszott filmje, a Nagyítás.

A kötet Anna Seghersnek A hetedik kereszt világhírű szerzőjének legújabb elbeszéléseit tartalmazza. A történetek a legkülönbözőbb tájakra és korokba repítik az olvasót. De játszódjanak bár Mexikóban, az inaya kultúra idején vagy Franco Spanyolországában, századokkal ezelőtt a távoli északon vagy Dél Amerika őserdeiben napjainkban – egy közös szál mégis összeköti őket. Közös bennük annak a hősnek az ábrázolása, – aki bár a történelemkönyvek számára névtelen marad, – ha kell kitartó, szívós munkával, ha kell önfeláldozó bátoságával nyújt maradandó értéket – sokszor pusztán az emberi helytállás példáját – korának és közönségének.