Ember Mária Hajtűkanyar I-II.

A magyar vidék zsidóságának 1944-es tragédiáját talán még nem idézték föl ilyen tárgyias, pontos és mégis költői eszközökkel. A regény hőse egy kisfiú, „a gyerek” – ahogy az író szólítja, – nevet se adván neki, hiszen ezrek és tízezrek képviseletében áll előttünk. Erőlködve próbálja megérteni a helyzetet, amely körülveszi, felnőttektől ellesett töredékmondatokat rakosgat össze, hátha érthetőbbé válik az érthetetlen. Hiába. Hiszen a felnőttek maguk sem értik sorsukat. S ennek a nem értésnek egész színképe ott van a regényben. Nem az ismert „halálgyárakról” olvashatunk a könyvben, hanem egy különleges változatáról: Strasshof-ról, ahova hadimunkára küldték az embereket, elhalasztott halalálra szánva őket. Kiragadták szokott környezetükből, megalázták, megkínozták, éheztették őket. De mégis: közülül többen érték meg a fölszabadulást – ezt jelzi az életveszélyt és a hazakerülés reményét egyaránt kifejező cím. A mű formája szokatlan. Szövegét dokumentumok kísérik, sajátos elszámolást nyújtva arról a történelmi helyzetről, amelyet a „gyerek” és a mű más szereplői elszenvedtek. De ez nem nehezíti, ellenkezőleg, megkönnyíti a magyar történelem e szörnyűséges pillanatának megértését.