Gyócsi László Hercegét siratja a Szentesica (Dedikált példány)

Sombokor között, amelyek fölé terebélyes galagonya lombsátra nyújtózkodott, tört elő a forrás vize. Egy vályúszerű mélyedésben csordogált aztán tovább, hogy megtalálja útját a Balaton árterében, a Somogyvár és Lak közötti berekben. A lovagok, István parancsára jóval a forrás előtt megálltak. Az uralkodó úgy lépkedett a puha pázsitos fűszőnyegen, mintha valami varázslatosan finom anyagot terítettek volna lábai elé. Amikor oltár elé vezette Gizellát 996 májusában, akkor érezte érzelme vezérelte könnyű lebegését testének. Egész énjét betöltötte valami furcsa áhítat. És, most esztendő múltán annyi történt ismételten vele, hogy hitének birtokában megpróbált nem másra gondolni,mint a rossz, talán nagyon is elhibázott lépésének egy valójában jobb és hitelesebb formájára lelni. Igen! Ez a forrás, amely éltető és szomjat oltó, gyógyírt nyújthat szorongásaira lelkének sebzettségére. Istenem! Emelte az ég felé fordulva kezeit. Gyötrődöm, lelkileg szenvedek. Adj vigaszt és feloldozást nyomasztó komorságom enyhítésére. A te szolgád, a te szolgálód vagyok! Hitem, amelyet naponta gyakorlok nem ingott meg, de a szívemben, a lelkemben seb tátong, mert talán helytelenül cselekedtem, amikor Koppányra magam mondtam ki a végítéletet. Te értünk, érte is szenvedtél! Tettemmel most magam is átvállalok ebből a szenvedésből annyit,amennyit hitem erősítése miatt vezekelnem kell. Unokabátyám vérét lemosni érkeztem ide? Azzal levette magáról felsőruházatát és azokat a sombokorra téve a forrás fölé hajolt, amelynek kristálytiszta vizében megpillantotta a maga arcát. Majd lassú mozdulatokkal tenyereit összeillesztve arcára vizet merített. A szivárvánnyal, amelyet a forrás felszínre törővízsugarai állították elő a nap fényének segítségével az idejövet tapasztalt lassú lebegés, lábainak könnyűsége testének minden porcikáját átjárta. Mámorító nyugalom lett úrrá rajta?sica (Dedikált példány)