Manuel Vázquez Montalbán A menedzser magányossága (Pepe Carvalho 3.)

Kiugrott a kocsiból, mellbe vágta a hideg, fejét a válla közé húzta, szökdécselve a bokrok felé szaladt. Már benn járt sűrűben, de még mindig törtetett előre, időnként hátrafordult, és az útkereszteződésben várakozókra pislogott. Összeszorította a combját, érezte, még egy pillanat, és mehet haza nadrágot váltani. Se látott, se hallott, s ahogy megkönnyebbült, eufórikus öröm töltötte el. Megcélzott egy farönköt, de meghökkent, valami különös, oda nem illő formát látott maga előtt, Az a valami csaknem belesüppedt a talajba. És Joan Gubern döbbenettől kikerekedő szeme előtt megjelent egy kéz. Megbabonázva meredt rá, aztán meglátta a sárral bemocskolt kabátujjat, benne egy emberi kart, a zakót, benne egy emberi felsőtest körvonalait, majd a férfit, amint hason fekszik a gaz, az avar és a száraz gallyak alatt. Kiáltanom kellene, gondolta, de akkor meghallotta a vonat zakatolását.