Palotai Erzsi Igen

Micsoda művész veszett el bennem! ? idézi ironikusan a haldokló Nero híres mondását az elkeseredés egyik szorongató pillanatában Palotai Erzsi regényének hősnője, Csévi Júlia, a színésznő. Az Igen a küzdő nyugtalanság regénye, a soha meg nem elégedésé, a mindig többet akarásé. Csévi Júlia, ez a vibráló tehetségű, megkapóan rokonszenves asszony gyötrődve küzd egyszerre mindenért: művészetének igazáért, a színpadon megformált alakok hiteléért, a versmondás rangjáért, méltó szerepekért, színészi és női sikerekért, mert semmitől nem fél jobban, mint a fölöslegesség érzésétől. S közben egyre jobban kiszorul a pályáról, hiszen a színház és a pódiumi fellépések nagyüzeme éppen ezzel a nyugtalan igényességgel nem tud mit kezdeni. Palotai Erzsi a nekirugaszkodás és kifulladás kétségbeejtően egybetartozó folyamatát belülről ábrázolja, első személyben közvetíti Csévi Júlia panaszait, de megmutatja a másik oldalt is: egy művész sorsát kívülről, ahogy a világ látja, nem tragikusan. A keserű hangulatokat jókedvű jelenetek ellenpontozzák, sikerek és szerelmek melegítő emléke. Új és új emberek keresztezik Júlia életét, s mintegy XVII. századi pikareszkben, olyan bőséggel sorakoznak a történetben a remekül elkapott helyzetek, a kaján iróniával ábrázolt figurák: színészek, írók, agresszív kultúraszervezők, nagystílű linkek. Az ábrázolás kettőssége tartja egyensúlyban a regényt, s emeli a színésznő sorsát önmaga fölé, a megértés régióiba, ahol végre nyugalmat lel a soha meg nem elégedő is.