Tandori Dezső Ne lőj az ülő madárra!

Jó író nem törekszik arra, hogy sokféle hangon szóljon, mint egy zenekar, nincs sok témára szüksége, hogy a mindnyájunknak fontosról szóljon. Tandori hangja eltéveszthetetlen, s nem azért annyira megnyerő, mert eltéveszthetetlen, hanem mert személyhez szóló. Regényének hőse maga az író, életének mindennapi környezete, munkája, játékai, személyek, állatok, tárgyak. A látszólag csupán a személyes élet szférájában érvényes kapcsolatok és viszonyok észrevétlenül jelképessé válnak, egyre általánosabbá és közösségivé, egyre nagyobb ívűek lesznek. Ez a regény valami nagyon fontosat, mindnyájunk számára érvényeset mond el az életről, a munkáról, a világ apró dolgairól, amelyeket a nagyoktól csupán egy kis lépés választ el. A lépést együtt tesszük meg az íróval, hiszen amennyire az íróról, annyira az olvasóról is szól ez a regény; s ki ne tudná egy történet hősének helyébe magát behelyettesíteni?