Viczián Antal Meghaltak a Donnál Sebészként a háborúban (Dedikált példány)

Orvosi pályám kezdetén, amikor még telve voltam ambícióval, és illúziókkal, jött a behívó s a keleti frontra vezényeltek. A nagy kaland helyett nemzeti tragédiát láttam. Naplómban a valósághoz híven írtam le mindazt, amit átéltem a romantikus kezdettől, a súlyos harcokon át a doni katasztrófáig. Az első vonalban küzdők és utolsóként visszavonulók orvosa voltam. Láttam honvédeink bátorságát, s egyre romló körülmények ellenére, helytállását. Velük éltem át a visszavonulás minden megaláztatását és györtelmét. Megismertem a szövetséges és az elleneség igazi arcát. Emlékeztetni szeretném mindazokat akiknek férje, édesapja, rokona ott veszett a Donnál és azokat, kiknek az a hadjárat már csak történelem, hogy zalai és somogyi bajtársaim katonához méltóan, hősiesen harcoltak, még ha értelmetlen is volt a cél, melyért életüket áldozták. Tiszteletre és megemlékezésre érdemes az a több százezer magyar, akik elestek a harc alatt, vagy megfagytak a hómezőkön, s most oly távol a hazájuktól, jeltelen sírban alusszák örök álmukat.