Vitray Tamás Az ​egész fele

Előszót kért a Kiadó ehhez a kötethez. Hogy miért, nem tudom. Hiszen egyetlen sor újonnan írott, vagy módosított szöveg sincs a következőkben, minden szóról szóra úgy maradt, ahogyan első ízben megjelent. Meglehet, éppen ez az ok. Hogy legalább ez a pár sor legyen új, készüljön kifejezetten erre a célra. Végül is semmi jogom sincs berzenkedni. Sőt, nagyon is hálás vagyok – igazán! – amiért újra kinyomtatják, méghozzá egy kötetben, azt a három kis riportkönyvet, amit a hat meglevőből igazán szívesen vállalok. Életem, főként szakmai életem, három nagy szeletét „tálaltam fel” ezekben és mert mindhárom akkortájt hamarosan elfogyott, örülök, hogy most esetleges új olvasókra lelhetek. Nemcsak a bennem szunnyadó – mit szunnyadó, lángoló! – exhibíciós hajlam miatt, hanem mert úgy érzem, s ahogyan az évek telnek, egyre inkább érzem úgy, hogy pályám, a velem megtörtént jók és rosszak, nem csupán egyéni sorsomat teszik ki, hanem – már elnézést, ha fontoskodónak hangzom – „kor-szindrómának” is tekinthetők. Magyarul: gyakorta, sőt csaknem mindig – jellemzik a kort is, amiben élünk. Hogy most ez korunk kritikája volt-e vagy dicsérete? Tudomisén… A kort, a helyet és időt, amibe születünk, éppúgy nem választhatjuk meg, amint a családot sem, amibe születünk. Tán sehol nem érvényes oly maradéktalanul a mondás: ez van, ezt kell szeretnünk!